hu | en
(Majdnem) Minden a színterápiáról
2019. 06. 04.

A legeslegelső színterápia valószínűleg maga a napozás lehetett, amit a mai napig önkéntelenül is mindnyájan alkalmazunk. Mind ismerjük azt a fantasztikus érzést, amikor a hideg tél után megjön a jó idő, és azzal együtt az első napsugarak. Hihetetlen, hogy már az első tavaszi napon eltöltött kis idő is pillanatok alatt mennyire képes feltölteni az embert. A napfényhez hasonló módon a különböző színek is mind-mind hatással tudnak lenni ránk, ráadásul nem csak a hangulatunkra, de a szervezetünkre is. A másik, valószínűleg ugyancsak mindenki által ismert ösztönös fényterápiás módszer, amikor az aktuális ruházatunk kiválasztásakor egy belső hang “megsúgja” nekünk, hogy mit vegyünk fel.

A szín alapjában véve nem más, mint a környezetünkben található tárgyak azon látható tulajdonsága, amikor a rájuk eső fényt különböző módon nyelik el, vagy verik vissza. Kicsit tudományosabb szempontból vizsgálva a szín egy látással érzékelhető jelenség, ami a fény hullámhosszával változik. A látható fény hullámhossza nagyjából 380-760 nm közé esik - ebben a tartományban a színeknek szinte végtelen mennyiségű árnyalatuk van. Egy szivárvány például tökéletesen bemutatja azt a színspektrumot, amiből a fehér szín áll össze. A szivárvány színei: a narancs, a sárga, a kék, a zöld, és végül, de nem utolsó sorban az ibolya.
 

Akár konstruktív, akár destruktív, minden szín saját hullámhosszal rendelkezik. Ezek a hullámhosszak és a hozzájuk kapcsolódó paraméterek használhatóak stimuláláshoz, vagy akár magához a gyógyításhoz is. Külön érdekes, hogy minden szín rendelkezik mind pozitív, mind negatív részekkel, illetve, hogy a színek terápiás használata egy olyan kezelés, amely nem rendelkezik mellékhatásokkal, és néhány extrém kivételtől eltekintve gyakorlatilag minden esteben ellenjavallat nélkül alkalmazható. A színterápia (más szóval kromoterápia) során elengedhetetlen feltétel, hogy csak tiszta színeket használjunk.
 

A színek hatása és jelentése

 

Fehér

A fehér nem csak hogy az összes színt magába foglalja, de egyszerre a születés és a halál színe is. Szimbolikája szerint az ártatlanságot, és a tisztaságot kapcsoljuk a fehér színhez. Nem csupán tiszta, de azzal egyetemben tisztító hatású is, így használata főleg egy-egy allergiás időszakban javasolt, illetve a szemek normális működésére is jótékony hatással bír.

Fekete

Elsősorban a gyász színe, ami a befelé fordulás mellett a másképp gondolkodás és a lázadás színe is. A fekete segít megtalálni a belső kreatív energiákat, ami mögött legtöbbször az útkeresés húzódik meg.

Piros 

A piros a tűz, a föld és a nyár színe, ami vitalizál, melegséget és aktivitást sugároz. Javallott alacsony vérnyomás, fáradékonyság, valamint depresszió esetén. Serkenti a szervezet méregtelenítését, előnyös légzőszervi betegségek, és bőrelváltozások kiegészítő kezeléseként. A piros szín határozottá és magabiztossá teszi az embert.

Sárga

A fehér után ez az a szín, ami a leginkább közel áll a Nap fényéhez, ennek következtében energetizáló és vitalizáló szín, hozzá kapcsolódik a vidámság, a könnyedség, és a boldogság. Nemcsak erősít az ember önbizalmát, de optimusra, pozitív gondolatokra is sarkall, és segíti a  koncentrációt. A sárga szín használata erősen ajánlott tanulási időszakban, illetve gyomorproblémák esetén. Tisztítja a májat, a bőrt, a beleket, de még a vért is.

Narancssárga

Mivel a narancssárga kevert szín, a piros és a sárga keveréke, így magába foglalja ennek a két színnek a tulajdonságait, melegséget és jóságot közvetít. Csökkenti a fáradtságérzetet, ellenben megemeli az ember energiaszintjét, és fokozza az étvágyat. A narancssárga kifejezetten előnyös pesszimizmus és ernyedtség ellen, optimizmust és kreativitást kölcsönöz.

 

Rózsaszín

A rózsaszín nyugtató hatású szín, amely ellazítja az izmokat. Nem mellesleg a szerelem és a szeretet színe, ebből következően csökkenti a kimerültséget és a feszültséget, valamint erősíti a szív- és keringési rendszert. Hatását tekintve általánosan elfogadott, hogy elvonási tünetekben szenvedőknél használata rendkívül előnyös. Olyannyira nyugtató hatású, hogy börtönökben és elvonókúrákon is rendszeresen alkalmazni szokták.

Kék

A kék békét és nyugalmat teremt, oldja a félelmeket, és fejleszti az érzékenységet. A kék szín a harmónia, a nyugalom, és a végtelenség érzetét kelti. Jelzi, ha az ember pihenésre, vagy nyugalomra vágyik, de fokozza a kreativitást és a koncentrációt is. A különböző árnyalatai mind-mind másképp hatnak ránk. Az ibolyakék a gyógyulás színe, mely a depresszióval küzdőknek nyugalmat, a rosszul alvóknak pedig könnyű álmot hoz az életébe. Az ultraibolya szín pedig mindazok dacára, hogy elsősorban olyan negatív dolgokkal szokás összekapcsolni, mint a káros sugárzás és a bőrrák, kis adagokban kifejezetten gyógyító hatású. Napi egy-két perc ultraibolya fény segít a pattanások, és egyéb bőrbetegségek eltűntetésében.

 

Lila

A lila igazi misztikus szín, ami egyesíti magában a kék és vörös hatásait, egyszerre nyugtat és erősít. Külön érdekes, hogy a színek közül a lila rendelkezik a legrövidebb hullámhosszal, és mindezek ellenére neki van a legmagasabb rezgésszáma és a legnagyobb energiája. Egyensúlyba hozza a testünk két felét, harmóniát hoz, és találékonnyá tesz. A lila szín egyébiránt gyulladáscsökkentő, javítja az ember memóriáját, segít az álmatlanság és a gyulladásos folyamatok legyőzésében.

Zöld

A zöld az a szín, amellyel a legtöbb alkalommal találkozhatunk a természetben. Kifejezetten jó kimerültség ellen, csökkenti a fáradtságot, és harmóniát teremt. Nem csak a szervezet megbomlott állapotát képes helyreállítani, de elégedetté is tesz bennünket. A zöld szín azért is jó, mert mindenhova illik, és nem csak gyógyít, de megelőzésre is kiválóan alkalmas. A zöld természetéből fakadóan vidám szín, amely segít megakadályozni a bőr öregedését és a ráncok kialakulását, valamit szembetegségek és izületi gyulladások ellen is nagyszerű kiegészítő gyógymód. Hagyományosan alkalmazni szokták szív- és keringési panaszok, valamint magas vérnyomás enyhítésére is.


 

Színek a lakásban

Most már tisztában vagyunk a színek és a színterápia lehetséges hatásaival, azonban arról még nem esett szó, hogy hogyan tudjuk ezt kamatoztatni mondjuk az otthonunkban. Milyenre fessük a falat a hálószobában, és milyenre az étkezőben? Íme néhány jótanács:

Mivel a fehér a tisztaság színe, letisztult, és nyugalmat áraszt, így ennek a színnek elsősorban a fürdőszobában és vizes helyiségekben vehetjük leginkább hasznát, illetve tökéletes választásnak bizonyulhat kisebb és kevésbé fényes helyiségek esetén is, ugyanis jelentős mértékben tágítja a teret.

Ha szívünknek kedves a citromsárga, akkor használjuk bátran - de csak mértékkel - a konyhában, vagy az étkezőben. Élénkítő hatása miatt egy dolgozószobában is kiváló hatása lehet, azonban ott sem szabad túlzásba esni, gyerekszobában ellenben nem túl szerencsés, mert egyáltalán nem segíti elő a kicsik pihenését.

A narancssárga szín képes beragyogni a szobát, barátságos, otthonos - ennek megfelelően elsősorban a nappaliban ajánlott, de akár a hálószobában is kipróbálhatjuk.

A vörös energikus szín, de amennyire vérpezsdítő, annyira okozhat egyszerre nagy mennyiségben stresszt is, így használata csak mértékkel javallott - elsősorban az étkezőben.

A vörössel ellentétben a kék nyugtatólag hat az emberre, ennek ellenére nem tipikusan használjuk lakásokban, köszönhetően annak, hogy kissé túlzottan is rideggé teszi a tereket, illetve nem sok színnel harmonizál. Étkezőbe nem, ellenben hálószobába kis mennyiségben ajánlott.

Ha a zöld színre esne a választásunk, akkor van egy jó hírünk: egyszerre pezsdíti és nyugatja az embert, ráadásul gyakorlatilag bármely helyiségben tökéletesen megállja a helyét.

Tuti esküvői tippek és ötletek, amivel s...
Rorschach-teszt - a lélek röntgenfelvéte...
Fesd meg saját remekműved
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Ősz
December
04
Szerda
18:00
0
Budapest
Ősz - Leonid Afremov Ár: 13 490 Ft
Helyszín: Budapest, 1064 Izabella utca 91/a
Elkészítem!
Fényvillamos
December
04
Szerda
18:00
7
Budapest
Fényvillamos - Ismeretlen Ár: 13 490 Ft
Helyszín: Budapest, 1136 Pannónia u 30
Elkészítem!
Adventi Szabad festés
December
05
Csütörtök
18:00
2
Budapest
Workshop
Adventi Szabad festés Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1064 Izabella utca 91/a
Elkészítem!
Lánchíd a csillagos éj alatt
December
05
Csütörtök
18:00
3
Budapest
Lánchíd a csillagos éj alatt Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1136 Pannónia u 30
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Sarki fény - világító festés
December
06
Péntek
14:00
0
Budapest
Sarki fény - világító festés Ár: 49 960 Ft
Helyszín: Budapest, 1136 Pannónia u 30
Elkészítem!
Szarvasok a naplementében
December
06
Péntek
18:00
12
Budapest
Szarvasok a naplementében Ár: 13 490 Ft
Helyszín: Budapest, 1064 Izabella utca 91/a
Elkészítem!
Adventi koszorú workshop
December
06
Péntek
18:00
10
Budapest
Workshop
Adventi koszorú workshop - Adventi koszorú workshop Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1136 Pannónia u 30
Elkészítem!
A csodálatos Aurora Borealis
December
07
Szombat
09:30
8
Budapest
Párosan is megfesthető
A csodálatos Aurora Borealis Ár: 13 490 Ft
Helyszín: Budapest, 1064 Izabella utca 91/a
Elkészítem!
Eső hőse - festőkéses technika
December
07
Szombat
09:30
7
Budapest
Eső hőse - festőkéses technika Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1136 Pannónia u 30
Elkészítem!
R2D2
December
07
Szombat
14:00
12
Budapest
Gyermekeknek is!
R2D2 Ár: 13 490 Ft
Helyszín: Budapest, 1064 Izabella utca 91/a
Elkészítem!
Fehér harmónia
December
07
Szombat
14:00
11
Budapest
Fehér harmónia Ár: 13 490 Ft
Helyszín: Budapest, 1136 Pannónia u 30
Elkészítem!
Bor mámor
December
07
Szombat
18:00
6
Budapest
Bor mámor Ár: 13 490 Ft
Helyszín: Budapest, 1064 Izabella utca 91/a
Elkészítem!
Téli séta
December
08
Vasárnap
09:30
11
Budapest
Téli séta - Leonid Afremov Ár: 13 490 Ft
Helyszín: Budapest, 1136 Pannónia u 30
Elkészítem!
Havas táj
December
08
Vasárnap
09:30
8
Budapest
Gyermekeknek is!
Havas táj Ár: 13 490 Ft
Helyszín: Budapest, 1064 Izabella utca 91/a
Elkészítem!
Kelet őszi színekben
December
08
Vasárnap
14:00
10
Budapest
Kelet őszi színekben Ár: 13 490 Ft
Helyszín: Budapest, 1064 Izabella utca 91/a
Elkészítem!
Adventi koszorú workshop
December
08
Vasárnap
14:00
10
Budapest
Workshop
Adventi koszorú workshop - Adventi koszorú workshop Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1136 Pannónia u 30
Elkészítem!
Tűzben izzó Hold - világító festés
December
08
Vasárnap
18:00
7
Budapest
Párosan is megfesthető Gyermekeknek is! Világító festékkel
Tűzben izzó Hold - világító festés Ár: 13 490 Ft
Helyszín: Budapest, 1064 Izabella utca 91/a
Elkészítem!
Grincsfa készítő workshop
December
08
Vasárnap
18:00
10
Budapest
Workshop
Grincsfa készítő workshop Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1136 Pannónia u 30
Elkészítem!
Északi fények
December
09
Hétfő
18:00
12
Budapest
Északi fények Ár: 13 490 Ft
Helyszín: Budapest, 1064 Izabella utca 91/a
Elkészítem!
Grincsfa készítő workshop
December
09
Hétfő
18:00
9
Budapest
Workshop
Grincsfa készítő workshop Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1136 Pannónia u 30
Elkészítem!
Szabad festés
December
10
Kedd
18:00
9
Budapest
Workshop
Szabad festés Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1064 Izabella utca 91/a
Elkészítem!
Grincsfa készítő workshop
December
10
Kedd
18:00
12
Budapest
Workshop
Grincsfa készítő workshop Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1136 Pannónia u 30
Elkészítem!
Hóbarát
December
11
Szerda
18:00
7
Budapest
Gyermekeknek is!
Hóbarát Ár: 13 490 Ft
Helyszín: Budapest, 1064 Izabella utca 91/a
Elkészítem!
Karácsonyi ajtódísz workshop
December
11
Szerda
18:00
12
Budapest
Workshop
Karácsonyi ajtódísz workshop Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1136 Pannónia u 30
Elkészítem!
Karácsonyi ajtódísz workshop
December
12
Csütörtök
18:00
9
Budapest
Workshop
Karácsonyi ajtódísz workshop Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1136 Pannónia u 30
Elkészítem!
Sárga ruhás nő - 4 órás festés
December
12
Csütörtök
18:00
11
Budapest
Sárga ruhás nő - 4 órás festés Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1064 Izabella utca 91/a
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
 Léghajó
December
13
Péntek
09:30
0
Budapest
Léghajó - Szinyei Merse Pál Ár: 13 490 Ft
Helyszín: Budapest, 1136 Pannónia u 30
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Darvak - Választható színnel
December
13
Péntek
14:00
0
Budapest
Darvak - Választható színnel Ár: 13 490 Ft
Helyszín: Budapest, 1064 Izabella utca 91/a
Elkészítem!
Grincsfa készítő workshop
December
13
Péntek
18:00
12
Budapest
Workshop
Grincsfa készítő workshop Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1136 Pannónia u 30
Elkészítem!
Adventi Szabad festés
December
13
Péntek
18:00
9
Budapest
Workshop
Adventi Szabad festés Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1064 Izabella utca 91/a
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
A repülő lámpások éjszakája
December
14
Szombat
09:30
0
Budapest
Párosan is megfesthető
A repülő lámpások éjszakája Ár: 13 490 Ft
Helyszín: Budapest, 1136 Pannónia u 30
Elkészítem!
Havas táj
December
14
Szombat
09:30
9
Budapest
Gyermekeknek is!
Havas táj Ár: 13 490 Ft
Helyszín: Budapest, 1064 Izabella utca 91/a
Elkészítem!
Sarki fény - világító festés
December
14
Szombat
14:00
9
Budapest
Sarki fény - világító festés Ár: 13 490 Ft
Helyszín: Budapest, 1136 Pannónia u 30
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Tűzben izzó Hold - világító festés
December
14
Szombat
14:00
0
Budapest
Párosan is megfesthető Gyermekeknek is! Világító festékkel
Tűzben izzó Hold - világító festés Ár: 13 490 Ft
Helyszín: Budapest, 1064 Izabella utca 91/a
Elkészítem!
Liliomfa - 4 órás festés
December
14
Szombat
18:00
4
Budapest
Liliomfa - 4 órás festés Ár: 13 490 Ft
Helyszín: Budapest, 1136 Pannónia u 30
Elkészítem!
Csodálatos balerina
December
14
Szombat
18:00
9
Budapest
Csodálatos balerina Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1064 Izabella utca 91/a
Elkészítem!
A Hullám
December
15
Vasárnap
09:30
8
Budapest
A Hullám - Kacusika Hokuszai Ár: 13 490 Ft
Helyszín: Budapest, 1064 Izabella utca 91/a
Elkészítem!
Galaxis- világító festés
December
15
Vasárnap
09:30
8
Budapest
Világító festékkel Párosan is megfesthető Gyermekeknek is!
Galaxis- világító festés Ár: 13 490 Ft
Helyszín: Budapest, 1136 Pannónia u 30
Elkészítem!
Erdei látogató
December
15
Vasárnap
14:00
12
Budapest
Erdei látogató Ár: 13 490 Ft
Helyszín: Budapest, 1064 Izabella utca 91/a
Elkészítem!
Karácsonyi ajtódísz workshop
December
15
Vasárnap
14:00
6
Budapest
Workshop
Karácsonyi ajtódísz workshop Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1136 Pannónia u 30
Elkészítem!
Frida Kahlo - légy kedves az elmédhez
December
15
Vasárnap
18:00
11
Budapest
Frida Kahlo - légy kedves az elmédhez Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1064 Izabella utca 91/a
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Grincsfa készítő workshop
December
15
Vasárnap
18:00
0
Budapest
Workshop
Grincsfa készítő workshop Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1136 Pannónia u 30
Elkészítem!
Karácsonyi ajtódísz workshop
December
16
Hétfő
18:00
12
Budapest
Workshop
Karácsonyi ajtódísz workshop Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1136 Pannónia u 30
Elkészítem!
Grincsfa készítő workshop
December
17
Kedd
18:00
4
Budapest
Workshop
Grincsfa készítő workshop Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1136 Pannónia u 30
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
 Léghajó
December
18
Szerda
09:30
0
Budapest
Léghajó - Szinyei Merse Pál Ár: 10 490 Ft
Helyszín: Budapest, 1064 Izabella utca 91/a
Elkészítem!
Csillagos éj a varázsvilágban - 4 órás festés
December
18
Szerda
18:00
10
Budapest
Csillagos éj a varázsvilágban - 4 órás festés Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1064 Izabella utca 91/a
Elkészítem!
Grincsfa készítő workshop
December
18
Szerda
18:00
4
Budapest
Workshop
Grincsfa készítő workshop Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1136 Pannónia u 30
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Sárga ruhás nő - 4 órás festés
December
19
Csütörtök
18:00
0
Budapest
Sárga ruhás nő - 4 órás festés Ár: 13 490 Ft
Helyszín: Budapest, 1064 Izabella utca 91/a
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Adventi Szabad festés
December
19
Csütörtök
18:00
0
Budapest
Workshop
Adventi Szabad festés Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1136 Pannónia u 30
Elkészítem!
Galaxis- világító festés
December
20
Péntek
14:00
16
Budapest
Világító festékkel Párosan is megfesthető Gyermekeknek is!
Galaxis- világító festés Ár: 13 490 Ft
Helyszín: Budapest, 1136 Pannónia u 30
Elkészítem!
Ginkgo
December
20
Péntek
14:00
13
Budapest
Ginkgo - Ismeretlen Ár: 13 490 Ft
Helyszín: Budapest, 1064 Izabella utca 91/a
Elkészítem!
Adventi Szabad festés
December
20
Péntek
18:00
7
Budapest
Workshop
Adventi Szabad festés Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1136 Pannónia u 30
Elkészítem!
Lánchíd a csillagos éj alatt
December
20
Péntek
18:00
5
Budapest
Lánchíd a csillagos éj alatt Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1064 Izabella utca 91/a
Elkészítem!
Hóbarát
December
21
Szombat
09:30
10
Budapest
Gyermekeknek is!
Hóbarát Ár: 13 490 Ft
Helyszín: Budapest, 1136 Pannónia u 30
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Északi fények
December
21
Szombat
09:30
0
Budapest
Északi fények Ár: 13 490 Ft
Helyszín: Budapest, 1064 Izabella utca 91/a
Elkészítem!
Rókák
December
21
Szombat
14:00
9
Budapest
Rókák Ár: 13 490 Ft
Helyszín: Budapest, 1136 Pannónia u 30
Elkészítem!
Eső hőse - festőkéses technika
December
21
Szombat
14:00
8
Budapest
Eső hőse - festőkéses technika Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1064 Izabella utca 91/a
Elkészítem!
Frida Kahlo - virágok között
December
21
Szombat
18:00
9
Budapest
Frida Kahlo - virágok között Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1064 Izabella utca 91/a
Elkészítem!
Érintés
December
21
Szombat
18:00
12
Budapest
Érintés Ár: 13 490 Ft
Helyszín: Budapest, 1136 Pannónia u 30
Elkészítem!
Hógömb
December
22
Vasárnap
09:30
6
Budapest
Hógömb - Ismeretlen Ár: 13 490 Ft
Helyszín: Budapest, 1064 Izabella utca 91/a
Elkészítem!
A repülő lámpások éjszakája
December
22
Vasárnap
09:30
11
Budapest
Párosan is megfesthető
A repülő lámpások éjszakája Ár: 13 490 Ft
Helyszín: Budapest, 1136 Pannónia u 30
Elkészítem!
Karácsonyi cica
December
22
Vasárnap
14:00
9
Budapest
Karácsonyi cica - Ismeretlen Ár: 13 490 Ft
Helyszín: Budapest, 1136 Pannónia u 30
Elkészítem!
Buddha mosolya
December
22
Vasárnap
14:00
7
Budapest
Különleges technika
Buddha mosolya Ár: 13 490 Ft
Helyszín: Budapest, 1064 Izabella utca 91/a
Elkészítem!
Fényvillamos
December
22
Vasárnap
18:00
8
Budapest
Fényvillamos - Ismeretlen Ár: 13 490 Ft
Helyszín: Budapest, 1136 Pannónia u 30
Elkészítem!
A Kisherceg
December
23
Hétfő
14:00
12
Budapest
Gyermekeknek is!
A Kisherceg Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1136 Pannónia u 30
Elkészítem!
Északi fények
December
23
Hétfő
14:00
12
Budapest
Északi fények Ár: 13 490 Ft
Helyszín: Budapest, 1064 Izabella utca 91/a
Elkészítem!
Sarki fény - világító festés
December
23
Hétfő
18:00
12
Budapest
Sarki fény - világító festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1064 Izabella utca 91/a
Elkészítem!
A Hullám
December
27
Péntek
14:00
12
Budapest
A Hullám - Kacusika Hokuszai Ár: 13 490 Ft
Helyszín: Budapest, 1064 Izabella utca 91/a
Elkészítem!
Hóbarát
December
27
Péntek
14:00
12
Budapest
Gyermekeknek is!
Hóbarát Ár: 13 490 Ft
Helyszín: Budapest, 1136 Pannónia u 30
Elkészítem!
Liliomfa - 4 órás festés
December
27
Péntek
14:00
3
Budapest
Liliomfa - 4 órás festés Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1064 Izabella utca 91/a
Elkészítem!
Anya gyermekével
December
27
Péntek
14:00
10
Budapest
Anya gyermekével - Gustav Klimt Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1136 Pannónia u 30
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Erdei patak
December
28
Szombat
09:30
0
Budapest
Párosan is megfesthető
Erdei patak - Leonid Afremov Ár: 13 490 Ft
Helyszín: Budapest, 1136 Pannónia u 30
Elkészítem!
Ginkgo
December
28
Szombat
09:30
10
Budapest
Ginkgo - Ismeretlen Ár: 13 490 Ft
Helyszín: Budapest, 1064 Izabella utca 91/a
Elkészítem!
Tél
December
28
Szombat
14:00
11
Budapest
Tél - Leonid Afremov Ár: 13 490 Ft
Helyszín: Budapest, 1064 Izabella utca 91/a
Elkészítem!
Párizs télen
December
28
Szombat
14:00
10
Budapest
Párizs télen Ár: 13 490 Ft
Helyszín: Budapest, 1136 Pannónia u 30
Elkészítem!
Csodálatos balerina
December
28
Szombat
18:00
12
Budapest
Csodálatos balerina Ár: 13 490 Ft
Helyszín: Budapest, 1064 Izabella utca 91/a
Elkészítem!
Kék tó
December
29
Vasárnap
09:30
9
Budapest
Párosan is megfesthető
Kék tó Ár: 13 490 Ft
Helyszín: Budapest, 1064 Izabella utca 91/a
Elkészítem!
Hóbagoly
December
29
Vasárnap
09:30
1
Budapest
Gyermekeknek is!
Hóbagoly Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1136 Pannónia u 30
Elkészítem!
Szabad festés
December
29
Vasárnap
14:00
9
Budapest
Workshop
Szabad festés Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1136 Pannónia u 30
Elkészítem!
Csillagos éj
December
29
Vasárnap
14:00
9
Budapest
Csillagos éj - Vincent Van Gogh Ár: 13 490 Ft
Helyszín: Budapest, 1064 Izabella utca 91/a
Elkészítem!
Érintés
December
30
Hétfő
09:30
16
Budapest
Érintés Ár: 13 490 Ft
Helyszín: Budapest, 1136 Pannónia u 30
Elkészítem!
Csónak a lámpások között
December
30
Hétfő
09:30
16
Budapest
Csónak a lámpások között Ár: 13 490 Ft
Helyszín: Budapest, 1064 Izabella utca 91/a
Elkészítem!
Halálcsillag
December
30
Hétfő
14:00
11
Budapest
Párosan is megfesthető
Halálcsillag Ár: 13 490 Ft
Helyszín: Budapest, 1064 Izabella utca 91/a
Elkészítem!
A Kisherceg
December
30
Hétfő
14:00
12
Budapest
Gyermekeknek is!
A Kisherceg Ár: 13 490 Ft
Helyszín: Budapest, 1136 Pannónia u 30
Elkészítem!
Tűzijáték a tó felett
December
30
Hétfő
18:00
10
Budapest
Tűzijáték a tó felett Ár: 13 490 Ft
Helyszín: Budapest, 1064 Izabella utca 91/a
Elkészítem!
Bor mámor
December
30
Hétfő
18:00
9
Budapest
Bor mámor Ár: 13 490 Ft
Helyszín: Budapest, 1136 Pannónia u 30
Elkészítem!
Rókák
December
31
Kedd
09:00
12
Budapest
Rókák Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1064 Izabella utca 91/a
Megnézem
Hogyan alkoss nagyot? A legismertebb művészek érdekes szokásai
Hogyan alkoss nagyot? A legismertebb művészek érdekes szokásai
A világ legdrágább számfestője - Falra ragasztott banán
A világ legdrágább számfestője - Falra ragasztott banán
Frida Kahlo fotógyűjteménye: fotóba zárt pillanatok mesélnek a festőről
Frida Kahlo fotógyűjteménye: fotóba zárt pillanatok mesélnek a festőről