Élményfestés… Ízlelgeted a szót és amikor rájössz, hogy neked ezt ki kell próbálnod!
Vagy azért mert még több tudásra szeretnél szert tenni a festéssel kapcsolatban, vagy (mint esetemben), azért, mert
tuti, hogy majd te rá tudsz cáfolni, a szlogenre „Festeni mindenki tud! Profi instruktorok vezetnek lépésről-lépésre! Hidd el neked is menni fog!”
Hát jó…legyen…de én szóltam...
Rugaszkodjunk neki! Gondoltam. Megnyitottam a honlapot, majd kerestem egy szimpatikus festményt (jelen esetben ez “Buddha mosolya” volt) és egy megfelelő időpontot. A jelentkezés egyszerű és érthető! Eddig jók vagyunk! Már csak izgatottan kellett várni a napot, hogy eljöjjön.
Amikor ez megtörtént, gyermeki lelkesedéssel, szépen időben meg is érkeztem a helyszínre, ahol már eleve egy fantasztikus látvány fogadott! Ez volt maga a festő stúdió telis tele szebbnél szebb festményekkel a falon. Volt még egy kis időnk a kezdésig, így fürkésző tekintetem végigfuttattam a falakon található alkotásokon. És már azon elmélkedtem, hogy vajon melyik festményt kéne megfestenem még, kit hozzak el legközelebb, hogy ő is lássa amit most én látok. De a nagy kérdés, hogy tényleg lehetséges-e az, hogy én ma valami olyat fogok alkotni, ami nem lesz nevetség tárgya?!
Persze az ismerősöknek már beharangoztam, hogy jelentkeztem egy élményfestés eseményre, így össze kellett szednem magam, hogy valami maradandót alkothassak. Elhessegettem hát pesszimista gondolataimat és újra visszacsöppentem a leendő festőtársaim közé. Természetesen azért kezdés előtt még előkaptam a mobilt és lőttem pár képet a helyszínen, hogy legyen mit mutogatnom majd az élménybeszámoló mellé.
Picit izgultam, de próbáltam átszellemülni a programhoz. Ez nem is volt nehéz, mert az instruktorok hamar átlendítettek kedvességükkel és humorukkal a kósza gondolataimon és kezdetét vette a festés...
Az első és legnehezebb lépés: az első ecsetvonás! A legvégén persze rájössz, hogy teljesen felesleges volt percekig vonakodni, eljött-e az ideje, hogy meghúzd azt a bizonyos első vonalat vagy sem. Segítek: nem ezen fog múlni a festmény milyensége és igen, eljött az idő!
Belekezdtünk hát a festésbe. Feszülten figyeltem a kedves oktató minden lépését és minden mondatát, nehogy lemaradjak valami olyan információról, ami miatt kudarcba fullad próbálkozásom. Egy biztosat mondhatok: víz víz víz! Ha azt gondolod elég vizet adtál a festékhez, hidd el hogy nem így van. Bár belegondolva, az is lehet, hogy ez csak nekem okozott problémát...de sebaj, mindig tanul valamit az ember. A végére már megvolt a helyes higítási arány a kellő állaghoz.
A festés első része az alapozással kezdődött. Egy kis szín ide,egy kis szín oda. Körvonalak nagyjábóli megfestése, majd újabb szín. Közben te meredten figyeled az oktató minden rezdülését, néha lesed a szomszédot, hogy vajon jó úton jársz-e vagy valami teljesen más absztrakt kép elkészítésének irányába tartassz?! Konstatálod, hogy másnál is nagyon hasonló foltok vannak a vásznon. Egy-két nyugtató szó hangzik az instruktorok szájából, hogy “nem kell izgulni”, “higgyétek el ki fog ez idővel rajzolódni” (illetve festetődni). Hát jó, én hiszek nekik... gondoltam és maszatoltam bőszen tovább az instrukciók alapján ki-ki kacsintva a szomszédokra.
Aztán egy kis idő után azt vettem észre, hogy én és a vászon elválaszthatatlanokká váltunk! Már nem volt szomszéd, nem volt meg a kezdeti para! Teljesen magával ragadott a hely és az élmény hangulata!
Az instruktorok jelezték, hogy oké oké hogy belejöttünk de most szusszanásnyi szünet, kis kávé, tea és pihenés a szemnek, hogy a második résznek is ugyan ilyen lendülettel tudjunk nekivágni. Páran próbáltunk elszakadni, de nem igazán ment, mert valahogy mindig volt „na csak még oda egy kis színt, csak még ott egy kis maszatolás”. De aztán beadtuk a derekunkat mi is, legalább kicsit átmozgatjuk a lábunkat és megleshetem a többiek mit alkottak eddig. Egyébként az fontos, hogy hátrébb lépj egy lépést a festményedtől! Míg nem próbáltam, én sem gondoltam volna. Egy picit távolabbról szemléled az alkotást és máshogy látod. Észreveszel apró, de mégis fontos hibákat,kiegészítéseket. “Ne sajnáld rá az időt” (ezt a kedves tanároktól tanultam) és ne feledd: “víz víz víz!” De azért ne áztasd el a vásznat, mert lefolyik a festék! Higgy nekem, tapasztalatból mondom.
Telt múlt az idő, vagy inkább úgy fogalmaznék: száguldott! Egyszer csak azt vettem észre, hogy te jó ég hát nemsokára letelik az időnk és vége lesz ennek a szuper programnak és én még nem látom, hogy az alkotásom teljes lenne! Közben azért nyugtattak minket ismét, hogy “nemsokára kezdjük a körvonalak kirajzolását, az árnyékolást és higgyétek el az nagyon nagy változást fog hozni!” Picit bizonytalan voltam azért ebben, de hátrébb helyezkedtem és rápillantottam az addigi munkámra és meg kellett állapítanom, hogy igazat mondtak! Tényleg szépen haladtunk és szinte el sem hittem mennyi szín, mennyi izgalom varázsolódott már a vásznamra.
Kezdtük a körvonalakkal, folytattuk az árnyékolással, jöttek a fényhatást keltő színek és egyszer csak életre kelt a vászon! A fülünkbe csengett a mondat, hogy: „kész van az alkotásunk”. Na ez az a pillanat amikor el lehet veszni a - „még egy kicsit ide, még egy kicsit oda, ott van még egy pici hiba, onnan hiányzik valami” - fejezetében a festészetnek. Azután eljön a pillanat amikor rájössz, hogy napokig el tudnál még pingálgatni, mert az ember ilyen, mert sosem elég jó. Én azt mondom ne kapjuk el ennek a gondolatnak a fonalát ennyire. Az idő pont elég arra, hogy igenis maradandót alkossunk, még az is aki azt hiszi, hogy képtelen rá! Hiszen nekem is sikerült!
Fantasztikus élmény és remek kikapcsolódás! Szívből ajánlom mindenkinek! Higgyétek el, mindenki képes rá és ha el is akadunk, van segítség!
Az esemény végén izgalmas látványt nyújt, hogy 3 órán keresztül, ugyanazokat az instrukciókat hallottuk, ugyanazzal a festékkel, ugyanolyan vászonra festettünk, mégis mindenki alkotása más és más és mindenkié mégis Buddhát ábrázolja a maga szépségében!
A kép azóta otthonunk díszévé vált és megcsodáljuk minden nap
,hogy a napsugarak vagy éppen a lámpa fénye milyen színpompássá varázsolják ezt az alkotást, melyre büszkén mondhatom, hogy saját kezem munkájának gyümölcse!