Az ember bizony halandó, a tárgyak viszont szerencsére túlélnek minket. Pláne, ha ünnepelt festők alkotásairól van szó. De vajon mely vásznak viselik magukon Picasso, Monet vagy Klimt utolsó ecsetvonásait? Lássuk!

“Igyon egyet az egészségemre, én már nem tehetek ekként.” Ezek a szavak hagyták el Picasso száját, közvetlenül mielőtt elhunyt.

De vajon mi volt élete utolsó alkotása? És vajon más híres festők milyen művel léptek át az öröklét mezsgyéire? Most utánajárunk!

Claude Monet: Vízililiomok (1926)

Monet élete közel sem volt habostorta: nemcsak mindkét feleségét, hanem legkedvesebb fiát is túlélte, ráadásul egy öngyilkossági kísérletet, anyagi csődöt és rendőrségi hercehurcákat is végigszenvedett.

Élete utolsó évei a szürkehályog és tüdőrák által okozott kellemetlenségek kereszttüzében teltek. Szembetegségéből kifolyólag pirosabb árnyalatú színekkel festett és szinte rikító tengerkék festményeket készített. Egyes feljegyzések szerint szemműtéte után még a szabad szemmel nem látható ultraibolya sugárzást is érzékelte.

Az 1920-as évektől saját birtokán, Givernyben lábadozott, ahol a kertjében található víziliomok váltak kedvelt festőtémájává.

Forrás: Visual Arts Encyclopedia

Monet olyannyira tisztelte a növényeket, hogy halála előtt kifejezett kérése volt, hogy ne helyezzenek el virágokat a sírján, hiszen azzal meggyalázzák őket.

Szeretnéd, ha Monet imádott vizililiomos képe ott lógna a faladon? Nálunk megfestheted!

Gustav Klimt: A menyasszony (1918)

A szecessziós festészet zsenijének utolsó képe Klimt különös alkotói szokásáról rántotta le a leplet.

Kiderült ugyanis, hogy a gazdag ruhakölteményekben megjelenített alakjait először meztelenül festette meg, precízen kidolgozva minden apró részletüket, és csak eztán “adta rájuk” a dekoratív öltözéket.

A menyasszony fő alakját részben tudta felöltöztetni, mielőtt magával ragadta volna az agyvérzés. Emellett több festménye is befejezetlen maradt.

Forrás: Pinterest

Élete során számos botrányba keveredett, hiszen újszerű látásmódját, kicsavart figuráit nehezen bírták befogadni a merev elveket követő akadémikus festők.

Szerencsére Klimtet igazolta a sors, hiszen nem az ítélkezők alkotásait, hanem az övéit ismerjük és szeretjük még manapság is.

Pablo Picasso: Önarckép (1972)

Picasso 1972-ben, 91 évesen nézett utoljára tükörbe. Élete utolsó festményét tükörképe ihlette. A zsírkrétával készített rajzról egy borostás, meggyötört férfi néz vissza ránk, szemében halálfélelemmel.

Picasso egyébként még pár órával azelőtt is alkotott, hogy örökre behunyta a szemét.

Forrás: Pinterest

Az avantgárd, azon belül is a kubizmus kiemelkedő alakja, aki még ma is a legtöbbet emlegetett festők egyike.

Salvador Dalí: A fecske farka (1983)

Dalí a szürrealizmus koronázatlan királya volt, aki Picasso mellett évtizedeken keresztül uralta a(z akkor) kortárs képzőművészetet. A stílusirányzat Freud gondolatait alapul véve a pszichoanalízisen keresztül közelítette meg a festészetet.

Ezt úgy kell elképzelni, hogy gyakran vázlat nélkül, spontán módon alkottak és sokszor az álmaikban megjelent képeket vették ehhez alapul - persze, ez részben csak legenda, hiszen még maga a nagy Dalí is gondosan megtervezte képeit, mielőtt nekiállt volna a kidolgozásuknak.

Éppen ezért különösen érdekes, hogy Dalí utolsó festménye egy tudományos elvet dolgozott fel. Ez pedig nem más, mint a matematikus René Thom katasztrófaelmélete, aminek segítségével a balesetek bekövetkeztének esélyét próbálták kiszámolni. Innen származik a fecske effektus, de az elmélet része a mára jóval ismertebb pillangó effektus kifejezés is. 

Forrás: dalipaintings.com

Mivel Dalít egyébként is foglalkoztatta az idő kiszámíthatatlansága, kapva kapott az ecsetén, és megfestette A fecske farkát. Méltó befejezés egy ekkora alkotószellemnek.

Frida Kahlo: Viva La Vida (1954)

Kahlo nemcsak a mexikói, hanem a nemzetközi művészettörténet kiemelkedő alakja is. Nem mellesleg pedig nők százainak példaképe és stílusikonja korunkban.

Frida utolsó festménye ráadásul épp olyan különleges, amilyen ő maga is volt.

A Viva La Vida egy dinnyéket ábrázoló csendélet, ami meglepő darab a festő életművében, hiszen Kahlóra a szürreális-társadalomkritikus portrék voltak jellemzők.

Forrás: eBay

Ezen túlmenően viszont igazán hátborzongató alkotás, hiszen a halála előtt mindössze 8 nappal elkészült festmény címe magyarul “Éljen az Élet”. Ráadásul a dinnye hagyományosan a Mexikóban nagy ünnepségnek számító Halottak napja egyik szimbóluma is.

Minden bizonnyal nem véletlen, hogy Frida festménye utal az elmúlásra: ekkorra szörnyű testi kínoktól szenvedett, és valószínűleg sejtette, hogy nem tapossa már sokáig a halandók földjét. Naplója utolsó sorai így hangzanak: “remélem, az eltávozás vidám - és nincs benne visszatérés”.

Keith Haring: Fénymásolat rajzok (1990)

Haring az 1980-as évek elején találta ki ikonikussá vált androgün figuráit, amiket festményeinek köszönhetően tett világhírűvé.

Ezeket, az akkor még javarészt agresszív figurákat, eleinte képregényszerű rajzokon tervezte meg. 1990-ben visszatért ezekhez a szkeccsekhez, hogy sokszorosítható képecskéket készíthessen belőlük.

Forrás: Christie’s

1990-ben fogott neki lila alaptónusú festményének is, ami szintén a védjegyévé vált alakokat jelenítette (volna) meg.

Forrás: Austin Kleon’s Tumblr

A rajzok, valamint a festmény is az azonos neműek közötti nemi életet és az AIDS járványt jelenítik meg. A portfólió épp egy hónappal Haring halála előtt lett kész, míg a festménynek épphogy csak nekiállt, mielőtt végleg ágynak dőlt. A halál oka: AIDS.

Jackson Pollock: Piros, fekete és arany (1956)

Pollock, az ún. absztrakt expresszionizmus amerikai hírnöke, nemcsak életében, de halálában is számos konfliktust szült.

Kicsapongó életmódjából kifolyólag személyes környezetét, ugyanakkor a műkritikusokat is sorra kiborította, hiszen volt köztük, aki egyenesen egy semmirekellő amatőrnek tartotta.

Az igazi műértők azonban már akkor is felismerték zsenialitását, és Pollock - hosszú évek kemény munkája árán - dokumentumfilmek és címlapok szereplőjévé vált.

Utolsó festményét is ugyanúgy készítette, mint az előzőeket: a vászon fölé hajolt és érzelmeit, valamint hirtelen döntéseit követve, absztrakt formákat mintázva mozgatta ecsetjét a levegőben. Az így lecsöpögő festékből állt össze extravagáns alkotása.

Forrás: Arthive

Pollock szoros barátságban állt az alkohollal, így hát halálát szinte meg lehetett jósolni: 1956 nyárestéjén néhány ital után kocsikázni indult szeretőjével, Ruth Kligmannal, de az autóból már csak Ruth szállt ki élve. Nekicsapódtak egy fának.

A kutatók utólag Pollock hajszálát, homokszemcséket és még jegesmedve szőrt is találtak a festékbe ragadva. (Utóbbi vélhetően Pollock jegesmedve bundából készült pokrócából származott.)

Mark Rothko: 1970 Cím nélkül (1970)

Rothko szintén az absztrakt festők táborát gyarapítja - sőt, lényegében ő volt az első, aki kifejlesztette a minimál festészetet. Az ehhez hasonló alkotásokra mondják leggyakrabban azt, hogy: dehát ezt én is meg tudtam volna festeni!

Megeshet, hogy így van, de egy dolgot felejtenek el ilyenkor a felháborodók: Rothko, szinte először a festészet történetében, háttérbe szorította a kézügyességet, hogy a lehető legegyszerűbb formákkal fejezzen ki egyetemes érzelmeket, mondanivalót. Formabontó kísérlet volt ez, ami teljesen átformálta a 20. század művészetét.

Forrás: Quora

Az orosz-amerikai Rothko élete utolsó hónapjaiban súlyos depresszióval küzdött. 1970-ben saját kezűleg vetett véget életének. A szakértők szinte mind egyetértenek abban, hogy élete utolsó képének intenzív vörös színe közelgő sorsát jelezte előre.

Jean-Michel Basquiat: Halálon lovaglás (1988)

Basquiat utolsó festményére nem lehet másként tekinteni, mint egy ironikus gesztusra az élettől. A heroinfüggőségben szenvedő alkotó magát jelenítette meg, amint egy csontvázon lovagol.

Basquiat - aki egyébként Madonna egykori barátja is volt - 1988-ra már olyannyira legyengült, hogy az élete utolsó kiállításának helyet adó galéria még egy fiatal asszisztenst is felbérelt azért, hogy ne essen semmi baja a megnyitó során.

Forrás: Flavorwire

Az őt kísérő Rick Prol utólag így nyilatkozott a fiatalon elhunyt alkotóról: “úgy nézett ki, mint egy szellem - mintha valami végleg eltűnt volna belőle.”

Andy Warhol: Az utolsó vacsora (1986)

És ha már Basquiat, jó barátjáról, a 20. század közepének alkotózsenijéről, Andy Warholról is illik megemlékezni. A polgárpukkasztó pop art alkotó végső festménye annak teremt teret, hogy a populáris kultúra és a magas művészet szövetségre lépjen. Ez a törekvés állt Warhol egész életművének középpontjában.

Da Vinci Az utolsó vacsoráján felsejlő Jézust sokszorosította, kézzel, több tucat alkotásához hasonlóan.

Forrás: Pinsdaddy

Warhol egyébként gyakorta kérdezte ismerőseit, mit fessen. Élete utolsó képének ötletét a párizsi kereskedő és a festmény megrendelője, Alexander Iolas szolgáltatta számára.

Da Vinci falfestménye a Santa Maria della Grazie templomban található, míg Warhol modern “másolatát” az utca túloldalán elhelyezkedő bank falára akasztották fel, ahol Iolas is dolgozott.

Warhol nem sokkal ezután hunyt el szívrohamban, 1987 elején, pár nappal epehólyag műtétje után. Mindössze 58 éves volt.

A festmények magukon hordozzák, megőrzik alkotójuk nagyságát. Nem másképpen tesznek a festők utolsó alkotásai is, amik közelebb hozzák a sokszor elefántcsonttoronyban lévő művészeket, akik ugyanannyira telve van néha félelemmel, mint bárki más.