Megvan az az érzés, amikor rápillantasz egy festményre, és már tudod is, melyik stílus alkotóinak remekművét látod? Ha eddig rendre elvesztél a különféle izmusok és egyéb pemzlicifraságok szóbirodalmában, fellélegezhetsz! Legújabb cikksorozatunkban végigvesszük az összes festészeti stílust, hogy egyetlen ecsetvonásról felismerd őket!
Ezúttal a manierizmus ecsetvonásairól mesélünk.
A manierizmus a reneszánsz és a barokk kakukkfiókája: egyikhez sem tartozik igazán. A szakértők egyfajta átmeneti stílustörténeti korszakként tekintenek rá. A 16. század második felében alkotó manierista művészek Itália, Németország, Franciaország és Németalföld hírnevét öregbítették.
Manierizmus: vajon ki adta ezt a nevet?
Milyen unalmas lenne, ha egyértelmű válaszunk lenne erre a kérdésre….Több teória is létezik erre vonatkozóan, de a legvalószínűbb opció szerint Giorgio Vasarinak köszönhetjük az elnevezést. “A legkiválóbb festők, szobrászok, építészek” című könyvében ő utal az újonnan felbukkanó stílusra manierizmusként.
Az olasz “maniera’ kifejezés módot, manírt, modorosságot jelent: utalva arra, hogy a manieristák voltaképp reneszánszkori elődeiket utánozták, nem kevés mesterkéltséggel és tubusnyi túlzásokkal megspékelve.
A manierista ecsetvonások mozgatórugója
Nem meglepő módon a manierizmus is a korszak történelmi eseményeinek művészeti manifesztációja. A 16. század nem vattacukorba mártott koktélcseresznyék vidám keringőjéről szólt. Épp az ellenkezője történt: vallásháború dúlt, fénykorát élte az abszolutizmus, és egymást érték a vallás nevében elkövetett kegyetlenkedések és kínzások. A korábban megszokott, hagyományos értékrend a kukába került. A félelem és a bizonytalanság egykedvűvé tette az embereket, és beletörődtek a sorsukba.
Persze a művészet pont az ilyen időszakokból táplálkozik: az alkotók tudják, hogy a hanyatlásból egy olyan festői álomvilág jelenti a kiutat, amely a hedonizmust és a pompát élteti.
Túldíszítettség és társai, avagy egy manierista kép jellemzői
A manierista piktorok anyatejként szívták magukba a reneszánszkori festészet stílusát és értékrendjét. Tették mindezt azért, hogy aztán továbbfejleszthessék. A képzőművészetben Michelangelót tartják a manierizmus megalkotójának, méghozzá az ominózus Utolsó Ítélet megfestésével.
A manierista alkotásokat a kiábrándultság és a rezignáltság dac-válaszaként erős túldíszítettség jellemzi. A képek mindeközben egyfajta szellemességet és lágy könnyedséget is közvetítenek. A trükk pedig kétségkívül működik: ha az ember egy intenzív hangulatot árasztó, érzékcsalódásokkal játszó képpel szemez, a látvány beszippantja egy olyan világba, amely minden szempontból barátságosabb, mint a cudar valóság.
Mondj egy manierista festőt!
El Greco. Csak hogy az egyik legkiemelkedőbbet említsük. Arról nem beszélve, hogy az ő nevét könnyű megjegyezni. És bár Jacopo Pontorniét vagy Rosso Fioerntinóét már egy kicsivel megterhelőbb bevésni a kis szürke agysejtekbe, miattuk érdemes megerőltetni a memóriánkat!
Ha tehát egy múzeumban szembejön veled egy festmény, ami a 16. század második felében készült, erősen túldíszített, és leginkább hideg, élénk színek tündökölnek rajta, akkor van rá esély, hogy egy manierista alkotásról van szó.