A Rorschach-tesztet egy svájci pszichológus, Hermann Rorschach fejlesztette ki az ezerkilencszázas évek elején. Módszerének az a lényege, hogy a vizsgált személynek absztrakt ábrákat mutatnak - amiket természetesen nem csak egyféleképpen lehet értelmezni - és megkérdezik, hogy a páciens szerint mi látható a képen. A pszichológusok a képek értelmezése, illetve az azokra adott reakciók alapján próbálnak következtetéseket levonni a vizsgált személy kognitív jellemzőit illetően, valamint egyéb, a személyiségét meghatározó tényezőkre. A teszt klasszikus formájában 10 képből áll, van ami fekete-fehér, és van ami színes.
A teszt során a pszichológusok nem csak arra kíváncsiak, hogy a vizsgált személy mit lát bele az adott képbe, hanem arra is, hogy az egész képet, vagy annak csak egy részét értelmezi - sőt, azt is vizsgálják, hogy egy adott válasz mögött visszatérő-e a motiváció. Ezt valahogy úgy kell elképzelni, hogy egy paca különböző részei többször is feltűnhetnek a teszt során, a kérdés pedig az, hogy ezt mindig felismeri-e az agyunk, és ha igen, akkor mindig ugyanúgy értelmezi-e, vagy egymástól eltérő módon. A tesztet megszületése óta nagyon sok kritika éri, ugyanis több, egymástól eltérő módszer is létezik a különböző válaszok értelmezését illetően.
Az előzmények
Az egész úgy kezdődött, hogy a kis Rorschach gyerekkorában imádott egy “klecksográfia" nevű társasjátékot - sőt, olyannyira rajongott ezért, hogy barátai egymás között csak Klexnek, azaz Pacának hívták.
Maga a játék úgy nézett ki, hogy egy papírra tintát kellett fröccsenteni, amit aztán félbe kellett hajtani, hogy ezáltal egy szimmetrikus kép jöhessen létre. A szimmetrikus paca elkészítése után minden játékos elmondhatta, hogy szerinte mit ábrázol az adott kép. Egy lovat? 2 álmos lepkét? Esetleg James Hetfield-et a Metallicaból?
A kezdeti időkben művészi pályára készülő Rorschach végül pszichiáternek tanult, az imádott játékból pedig személyiséget vizsgáló módszert fejlesztett ki.
Az volt Rorschach elképzelése, hogy ha egy személynek egy többféleképpen is értelmezhető képet mutatnak, akkor az asszociáció segítségével fényt lehet deríteni arra, hogy milyen a vizsgált alany személyiségtípusa. Pszichológiai kísérletek során már többször is bebizonyították például, hogy a skizofrén személyiség teljesen más típusú dolgokat talál és vél felfedezni ezekben a pacákban, mint azok, akik nem skizofrének.
Hogyan működik?
Rorschach az eredeti 10 képet 1921-ben hozta nyilvánosságra - külön érdekesség, hogy ezek változatlan formában a mai napig használatban vannak, ennek köszönhetően pedig a teszt az egész világon egységesen vizsgálható és egymással is összehasonlítható.
A tesztet végző pszichiáter vagy pszichológus első körben elbeszélget a vizsgált személlyel, ezen beszélgetés során pedig elhangzik a teszt pontos menetrendje. A 10 képből 5 fekete-fehér, míg 5 színes tintapacát ábrázol. A pszichológiai teszt képeit előre pontosan meghatározott sorrendben kell a páciensnek megmutatni, a vizsgált személynek pedig a táblákat külön-külön egyesével kell kézbe vennie. A tesztben résztvevő személynek az a feladata, hogy a táblákat vizsgálva el kell mondania, hogy miket lát a pacákban, illetve hogy azok egésze vagy egy része mit juttat eszébe. A pszichológus a válaszokat lejegyzeteli, majd ezt követően a táblákat újra átnézik, de itt már a páciensnek azt is meg kell mutatnia, hogy az adott folt melyik részében pontosan mit lát. Ez a teszt hosszát tekintve általában egy órát vesz igénybe.
Tipikus helyzet, hogy a páciensek attól tartanak, hogy valamire rossz választ adnak - ettől azonban nem szabad félni, már csak azért sem, mert nincsenek jó vagy rossz válaszok, nincsenek közvetlen elvárások. Sőt, ennek köszönhetően az sem lehetséges, hogy valaki olyan válaszokat adjon, ami más személyiséget feltételez, mint ami a valóság. A tesztet végző pszichológus a válaszokat, illetve azok jellemzőit egy rendkívül bonyolult módszerrel összesíti, és a beszélgetés során elhangzott egyéb információkkal kiegészítve véglegesíti és adja írásba szakvéleményét. Az így kapott személyiségrajz más egyéb vizsgálatokkal ellenőrizhető, illetve kiegészíthető.
A Rorschach-teszt során kiemelten fontos szerepe van a tesztet végző és a páciens közötti kommunikációnak, ezen okból kifolyólag ez a vizsgálat semmiképpen sem automatizálható. Fontos még, hogy a vizsgálat során használt képeket nem szabad csupán játékból vagy kíváncsiságból nézegetni, ugyanis a tintapacákban korábban észrevett vagy felfedezett alakzatok megmaradhatnak emlékezetünkben, és ez az emlék torzíthatja a spontán asszociációt, így használhatatlanná válhat a vizsgálat.
Ami a teszt kiértékelését illeti: sokan vannak akik kétségbe vonják a vizsgálat eredményeit, köszönhetően annak, hogy a vizsgált személy sokkal nagyobb szabadsággal rendelkezik a válaszok tekintetében, mint más pszichológiai tesztek esetében. Sőt, maguk a pszichológusok értelmezési lehetősége is rendkívül széles, és ez a fajta szabadság sokkal nagyobb bizonytalanságot is eredményezhet, mint mondjuk egy metrikus vizsgálat. Köszönhetően ennek a nagy szabadságnak, illetve hogy a különböző pszichológusok különböző módon értelmezik a páciensek által adott válaszokat, a módszer az 1950-es években kissé hiteltelenné vált.
A teszt hitelességét visszaállító szándékkal egy bizonyos John Ernest Exner amerikai pszichológus sok ezer különböző értékelés alapján megkísérelt egy egységes pontozási rendszert kialakítani. Exner munkáját siker koronázta, ugyanis sikerült egy olyan kiértékelési rendszert bevezetnie, aminek segítségével a teszt mind az Egyesül Államokban, mind Japánban és Brazíliában általánosan elismert és elfogadott lett. Magyarországon nem az Exner-féle értékelési rendszert használjuk, hanem egy Mérei Ferenc által készített verziót, ami nem meglepő módon jóval komplexebb a nemzetközileg elfogadottnál - Mérei 15 csoportban 159 reakciót különít el egymástól.
De itt még természetesen nem ért véget a sztori. Mintegy 10 évvel ezelőtt egy kanadai orvos, Dr. James Heilman feltette az internetre a Rorschach-teszt képeit, ráadásul a legtipikusabb válaszokat is mellékelte. Heilman tette nagy vihart kavart a szakmai berkeken belül, rengeteg pszichológus gondolja ugyanis, hogy ezek az információk ártanak az újabb tesztek elvégzésének és kiértékelésének. Az anyagok nyilvánosságra kerülésének egyik legnagyobb ellenzője Bruce L. Smith, aki a Rorschach és egyéb projektív módszerek Nemzetközi Társaságának elnöke. Véleménye szerint ez a bárki által elérhető ismeretanyag minden eddiginél nagyobb lehetőséget ad a csalásra - bár ez az állítás nem nyert még bizonyítást, mivel mindezek ellenére is rendkívül kevés esély mutatkozik arra, hogy egy páciens úgy irányíthassa a teszt eredményét, hogy aztán abból a későbbiekben téves következtetéseket vonjanak le a pszichológusok. Smith ugyan javasolta azt is az azóta eltelt időben, hogy új pacákat kéne alkalmazni a tesztek során, ami persze mind szép és jó, csak ugyebár az új képek mögött nem állna ott az elmúlt 100 év és a több millió kísérlet tapasztalata, úgyhogy egyelőre be kell érnünk az eredeti 10 képpel.