hu | en

Claude Monet

Claude Monet
ÉLT
1840 - 1926
NEMZETISÉGE
Francia
HÍRES FESTMÉNYEI
Camille (Zöld ruhás nő)
Impresszió, a felkelő nap
Japán híd
Vízililiomok

Claude Monet élete

 Claude Monet Párizsban született 1840. november 14-én, Claude Oscar Monet néven. A francia impresszionista festő édesanyja énekesnő volt, édesapja pedig a családi élelmiszerboltban dolgozott. Monet számára is ez az út volt kijelölve, de ő a festés mellett döntött, így 1851-ben el is kezdte a művészeti szakközépiskolát.

A fiatal Monet művészetére a Normandiában eltöltött évek alatt köttetett ismertsége Eugène Boudinnel gyakorolta a legnagyobb hatást. Tehetségét felsimerve, Boudin által Monet a szabadtéri plein art-stílushoz csatlakozott. Az ágazat kifejező eszközei: a levegő, a fény és árnyékok játékának különböző megjelenítéseivel, a későbbi impresszionizmus fő jellemzőjévé váltak.

1861-63 között Algériában teljesített katonai szolgálatot. Ez a két év meghatározó pontja volt a későbbeikben Monet művészetének.

1865-ben a Bazille-el, Párizsban lévő közös stúdiójukban Monet két tengert ábrázoló festményt mutatott be, mely kapcsán érkező pozitív visszajelzéseknek köszönhetően belkezdett nagy formátumú, figurális festményébe, a Piknik-be. Ez az esemény azért is különleges, mert ekkor találkozott először a modellként dolgozó Camille Donieu-al, aki később felesége és két gyermekük anyja lett.

Első gyermeke születése után egy évvel Monet 1868-ban öngyilkosságot kísérelt meg. A nehéz anyagi helyzet elől menekülve a Szajnába veti magát, ám a kísérlete szerencsére meghiúsult és szinte sértetlenül mentik ki a vízből.

Camille-el kötött házasságukat követően nem sokkal, a Németország és Franciaország között kirobbanó háború miatt a család Londonba menekül. Mivel itt nem sikerült karrierjét beindítania, a Monet család kénytelen tovább állni, Hollandiába, ahol aztán a rendőrség meggyanúsította, hogy forradalmár. Így a megpróbáltatások tovább folytatódnak és végül Argenteuil veti őket a sors.

Itt találkozik Durand-Ruel-el , aki felvásárolja képeit, így egy időre megoldódnak anyagi problémáik, melynek köszönhetően művészete kiteljesedik.

1878-ban Monet-t újabb anyagi gondok gyötrik, képeiből származó bevételei nem fedezik a család növekvő igényeit, így végül az egyik gyűjtő karolja fel, Ernest Hoschedé, akihez odaköltöznek. A mecénás az összeköltözés után 7 évvel csődbe ment és rá egy évvel pedig Camille tüdőbajban elhunyt. Ekkor Monetnak segíteni kezdett a gazdag segítő özvegy feleségének a háztartásban és a gyereknevelésben is. Nem tisztázott, hogy viszonyuk Hoschedé feleségével Alice-al mikor kezdődött, de végül a Camille halálát követő 13. évben feleségül veszi és vele költözik Givernybe a művész. Ez a hely lett végső otthona és fő inspirációja festményeinek. Itt alkotta életében a legtöbb képét is.

Givernyben készítette el több festményből álló sorozatainak festését is. Szeretett a szabadban festeni és kertjéből inspirálódni, így ihlette meg a tóban élő Vízililiomok csodás világa.

Az 1911-ben bekövetkezett Alice halálát követően a művész depresszióval küszködött, majd egy évre rá szürkehályog alakult ki a jobb szemén, mely által a „világ egyre sötétebb lett „ Monet számára.

Az impresszionizmust bizonyos szempontból felváltotta a Kubista mozgalom, melyet két ikonikus alakja Pablo Picasso és Georges Braque vezetett. De ettől függetlenül még mindig érdeklődés övezte Monet munkásságát is. Munkásságának végül mindkét szemén kialakult korai vaksága vetett véget.

Utolsó éveiben visszavonulva élt birtokán, mígnem Monet halálának hírét hozták le a párizsi lapok. Sokan csodálkozva fogadták a hírt, „ó, hát ő még élt!”, hiszen ekkor már régóta nem alkotott és nem hallatott magáról a művész. Az impresszioniszmus egyik szülőatyja nyolcvanhat éves korában 1926. december 5-én halt meg Givernyben.

 

Monet munkássága

Eleinte szénrajzait árulta, de édesanyja halála után visszaköltözött Párizsba, ahol a Louvreba járt más festők műveit másolni, hogy ez által fejlődjön. A hatvanas évek legelején ismerkedett meg Manet-val. A jómodorú, úriember mellett, Monet boglyas hajával és szakállával az egyszerűbb, könnyedebb irányzatot képviselte, nem csak megjelenésében, de festési módjában egyaránt. Manet és Monet végül barátok lettek, akik kiálltak és harcoltak egymás dicsőségéért, főleg, hogy műveiket a rosszindulatú, gúnyos vicclapok szóviccei által méginkább összekapcsolta a köztudat. Barátságuknak Manet 1883-ban bekövetkező halála vetett véget. Az impresszionizmus új tanai az életben maradt Monet szemet gyönyörködtető virágoskertjei által maradtak fenn és terjedtek el gyorsan a világon.

Első nagyobb sikerét 1866-ban, mindössze 26 évesen zsebelte be a művész, a Camille (vagy más néven Zöld ruhás nő) című festményével, mely későbbi feleségét és gyermekeinek édesanyját ábrázolja.

1880-1890 kezdte el híres, nagy sorozatait vászonra vetni. Elsőként- a „Kazlak” névre hallgató, szénakazalokat megelevenítő- 15 képből álló sorozatát állították ki, mely újabb elismerést hozott számára és elindította további sorozatait is a siker útján, mint a Nyárfák, Rouceni katedrális, Parlament, Szajna reggel és a Vízililiomok. Eközben hosszabb utakat tett mediterrán tájakra, innen merítve ihletet, illetve Angliában és Velencében is készített sorozatokat. 

1926-ban, halála előtt fejezte be a Vízililiomok sorozatot, melyet eztán a francia államnak adományozott, amely a mai napig megtekinthető az Orangerie des Tuileries múzeumban.

Bár pályafutását több hullámvölgy övezte, melyek könnyen tragédiával is végződhettek volna, de ezeknek ellenére még életében elismerést kapott a művészetével kapcsolatban.

Az impresszionizmus és Monet

1861-ben behívták katonának, így két évet töltött Algírban "A benyomások, amiket ott lent a fényről és a színről szereztem, csak később öltöttek formát, de majdani fáradozásaim csírája itt gyökerezik” – idézve a festőt Sagner-Düchting Claude Monet című könyvéből.

1874-ben impresszionizmusa kiteljesedett, festményeit a napfényes színek és a remegő atmoszféra keltik életre, az ember csak alárendelt elemként jelenik meg a műalkotásokban. Ekkor találkozik Pissaroval és Sisley-vel, hogy lefektessék saját művészegyesületük a The Société anonyme coopérative d’artiste alapjait.

Az általuk szervezett Érzések, benyomások (impression) kiállításon a „A felkelő nap” című festményét ért kritika „Exposition des Impressionnistes” kapcsán születik meg végül az „impresszionisták” kifejezés.

Ez a művészeti ág leginkább a festészetre, zenére és az irodalomra volt nagy hatással. Jelentéséből is adódik, hogy legfontosabb küldetése az impressziók, azaz benyomások megörökítése volt. Ebből következik, hogy a festők nem keverték ki a színeket, hanem úgy tették egymás mellé, hogy kihasználják a távolságot és az optikai csalást, éppen emiatt feketét nagyon minimális, leginkább semmilyen, mennyiségben sem használtak.

A legkiemelkedőbb impresszionista művészek

 Claude Monet, Edouard Manet, Edgar Degas, Pierre- Auguste Renoir

Ezt festheted nálunk
Elkészítem!
Vízililiomok
Január
31
Péntek
18:00
8
Budapest
Párosan is megfesthető
Vízililiomok - Claude Monet Ár: 13 490 Ft
Helyszín: Budapest, 1136 Pannónia u 30
Elkészítem!
Vízililiomok
Február
15
Szombat
14:00
14
Budapest
Párosan is megfesthető
Vízililiomok - Claude Monet Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1064 Izabella utca 91/a
Elkészítem!
Vízililiomok
Február
27
Csütörtök
18:00
11
Budapest
Párosan is megfesthető
Vízililiomok - Claude Monet Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1136 Pannónia u 30
Inaktív festmény id: 498Inaktív festmény id: 500
Megnézem
A csók
A csók
Gustav Klimt
A csók - Gomez és Morticia
A csók - Gomez és Morticia
Ismeretlen
A csók macskával
A csók macskával
A Hullám
A Hullám
Kacusika Hokuszai
A nagy pénzrablás
A nagy pénzrablás
Ismeretlen
A város
A város
Absztrakt tájkép workshop
Absztrakt tájkép workshop
Adventi koszorú workshop
Adventi koszorú workshop
Adventi koszorú workshop
Adventi Szabad festés
Adventi Szabad festés
Angyal - 3D festés
Angyal - 3D festés
Anya gyermekével
Anya gyermekével
Gustav Klimt
Arany Buddha
Arany Buddha
Arany könnyek
Arany könnyek
Arany szitakötők
Arany szitakötők
Audrey Hepburn
Audrey Hepburn
Az álom
Az álom
Pablo Picasso
Az élet fája- 3D festés
Az élet fája- 3D festés
Az ember fia
Az ember fia
René Magritte
Az óceán mélye
Az óceán mélye
Balatoni nyár
Balatoni nyár
Balerina
Balerina
Leonid Afremov
Bazsarózsa
Bazsarózsa
Betta
Betta
Bollywood
Bollywood
Bor mámor
Bor mámor
Boston terrier
Boston terrier
Boston terrier
Boszorkánytánc - Világító festés
Boszorkánytánc - Világító festés
Budapest
Budapest
Ismeretlen
Buddha
Buddha
Buddha mosolya
Buddha mosolya
Búzamező
Búzamező
CARácsony
CARácsony
Cat Cappuccino
Cat Cappuccino
Citromfa- festőkéses technika
Citromfa- festőkéses technika
Csajos este az Alkotásutcánál
Csajos este az Alkotásutcánál
Csikóhal
Csikóhal
Napközi élményfestés
Csillagos éj
Csillagos éj
Vincent Van Gogh
Csillagos éj - Vászontáska festés
Csillagos éj - Vászontáska festés
Vincent Van Gogh
Csillagos éj a varázsvilágban - 4 órás festés
Csillagos éj a varázsvilágban - 4 órás festés
Csillogó hegyek
Csillogó hegyek
Csodálatos Aurora Borealis
Csodálatos Aurora Borealis
Csodálatos balerina
Csodálatos balerina
Csodaszarvas
Csodaszarvas
Csónak a lámpások között
Csónak a lámpások között
Csónak a naplementében
Csónak a naplementében
Csónak a parton (Valódi homokkal)
Csónak a parton (Valódi homokkal)
Cukikornis
Cukikornis
Darvak - Választható színnel
Darvak - Választható színnel
Delfin
Delfin
Napközi élményfestés
Dínó az űrben
Dínó az űrben
Napközi élményfestés
Dobby
Dobby
Éjjel-nappal farkasüvöltés
Éjjel-nappal farkasüvöltés
Elefántok
Elefántok
Salvador Dali
Elefántok
Elefántok
Elfolyó idő - 4 órás festés
Elfolyó idő - 4 órás festés
Salvador Dali
Erdei látogató
Erdei látogató
Erdei patak
Erdei patak
Leonid Afremov
Érintés
Érintés
Eső hőse - festőkéses technika
Eső hőse - festőkéses technika
Esős reggel
Esős reggel
Északi fények
Északi fények
Falevél az esőben
Falevél az esőben
Fehér harmónia
Fehér harmónia
Felejthetetlen pillanat
Felejthetetlen pillanat
Felhők felett
Felhők felett
Fényvillamos
Fényvillamos
Ismeretlen
Ferrari
Ferrari
Fesd meg saját szuperhősöd!
Fesd meg saját szuperhősöd!
Flamingó
Flamingó
Flamingók a parton
Flamingók a parton
Főnix
Főnix
Frida Kahlo - légy kedves az elmédhez
Frida Kahlo - légy kedves az elmédhez
Frida Kahlo - Üdv a vadonban!
Frida Kahlo - Üdv a vadonban!
Frida Kahlo - virágok között
Frida Kahlo - virágok között
Frida Kahlo festés
Frida Kahlo festés
Frida Kahlo portré
Frida Kahlo portré
Gaia csókja
Gaia csókja
Galaxis- világító festés
Galaxis- világító festés
Ganésa
Ganésa
Gerlepár
Gerlepár
Ginkgo
Ginkgo
Gomba tetején
Gomba tetején
Gránátalma - Festőkéses technika
Gránátalma - Festőkéses technika
Grincsfa készítő workshop
Grincsfa készítő workshop
Győzelmi csók a Time Square-en
Győzelmi csók a Time Square-en
Halálcsillag
Halálcsillag
Halloween
Halloween
Havas táj
Havas táj
Hedvig
Hedvig
Ismeretlen
Helena
Helena
Híd a tó felett
Híd a tó felett
Hintázó lány
Hintázó lány
Hip-hop balerina
Hip-hop balerina
Hóbagoly
Hóbagoly
Hóbarát
Hóbarát
Hógömb
Hógömb
Hold - ezüst festés
Hold - ezüst festés
Alfons Mucha
Holdfény sárkánya
Holdfény sárkánya
Hőlégballonok
Hőlégballonok
Leonid Afremov
Hölgy virággal
Hölgy virággal
Alfons Mucha
Igaz szerelem
Igaz szerelem
Indián nyár
Indián nyár
Farrell Cockrum
Irina-föld a Balkán fölött
Irina-föld a Balkán fölött
Friedensreich Hundertwasser
Jazz
Jazz
Ivey Hayes
Jegesmedve
Jegesmedve
Joker sikolya
Joker sikolya
Ismeretlen
Kaktusz
Kaktusz
Kalitkás nő
Kalitkás nő
Rippl-Rónai József
Karácsonyi ajtódísz workshop
Karácsonyi ajtódísz workshop
Karácsonyi cica
Karácsonyi cica
Karácsonyi cica vagy kutyus
Karácsonyi cica vagy kutyus
Karácsonyi készülődés
Karácsonyi készülődés
Ismeretlen
Karácsonyi kopogtató workshop
Karácsonyi kopogtató workshop
Karácsonyi kopogtató
Karácsonyi kutyus
Karácsonyi kutyus
Katica
Katica
Napközi élményfestés
Kék hölgy
Kék hölgy
Kék tó
Kék tó
Kelet őszi színekben
Kelet őszi színekben
Keleti nyugalom
Keleti nyugalom
Királyi tekintet
Királyi tekintet
Kis bagoly
Kis bagoly
Kisherceg
Kisherceg
Kisherceg és a Róka
Kisherceg és a Róka
Koi pontyok
Koi pontyok
Kutyus Pop Art stílusban
Kutyus Pop Art stílusban
Kutyus vagy cicus
Kutyus vagy cicus
Lánchíd a csillagos éj alatt- 4 órás festés
Lánchíd a csillagos éj alatt- 4 órás festés
Léghajó
Léghajó
Szinyei Merse Pál
Lepke
Lepke
Napközi élményfestés
Levéltánc
Levéltánc
Levendulamező
Levendulamező
Liliomfa - 4 órás festés
Liliomfa - 4 órás festés
London
London
Leonid Afremov
Macska
Macska
Macskák a csillagos éj alatt
Macskák a csillagos éj alatt
Macskatánc - Világító festés
Macskatánc - Világító festés
Madárles a naplementében
Madárles a naplementében
Magányos cédrus - 4 órás festés
Magányos cédrus - 4 órás festés
Csontváry Kosztka Tivadar
Mandulavirágzás
Mandulavirágzás
Vincent Van Gogh
Marilyn Monroe
Marilyn Monroe
Medúza varázslat
Medúza varázslat
Medúzák Világító festés
Medúzák Világító festés
Meghitt séta
Meghitt séta
Ismeretlen
Mesevirágok
Mesevirágok
Mini szuperhősök
Mini szuperhősök
Mókás struccok
Mókás struccok
Mókusok a fán
Mókusok a fán
Nagytemplom
Nagytemplom
Napernyő a strandon (Valódi homokkal)
Napernyő a strandon (Valódi homokkal)
Napnyugta a tónál
Napnyugta a tónál
Napraforgók
Napraforgók
Van Gogh style
Natúr kozmetikum workshop
Natúr kozmetikum workshop
Nő esernyővel - 4 órás
Nő esernyővel - 4 órás
Claude Monet
Nő kalapban
Nő kalapban
Nyírfák
Nyírfák
Nyuszi a tavaszi réten
Nyuszi a tavaszi réten
Nyuszi ül a fűben
Nyuszi ül a fűben
Nyuszicsalád
Nyuszicsalád
Óceánia - festőkéses technika
Óceánia - festőkéses technika
Ősz
Ősz
Leonid Afremov
Őszi csendélet
Őszi csendélet
Őszi napkelte
Őszi napkelte
Pálmafák között
Pálmafák között
Panda
Panda
Papagájok
Papagájok
Papaják
Papaják
Párizs
Párizs
Párizs éjjel
Párizs éjjel
Párizs télen
Párizs télen
Piknik
Piknik
Pillangó
Pillangó
Pillangók a réten
Pillangók a réten
Pingvinek - választható színnel
Pingvinek - választható színnel
Pipacsmező
Pipacsmező
Pipacsok a tengernél
Pipacsok a tengernél
Pitypang a szélben - világító festés
Pitypang a szélben - világító festés
Polip
Polip
Napközi élményfestés
Pompás Párizs
Pompás Párizs
Leonid Afremov
R2D2
R2D2
Ragyogó Páva
Ragyogó Páva
Randevú
Randevú
Reggeli csicsergés
Reggeli csicsergés
Repülő lámpások éjszakája
Repülő lámpások éjszakája
Róka
Róka
Róka álom
Róka álom
Rókák
Rókák
Róma, Colosseum
Róma, Colosseum
Románc 18
Románc 18
Leonid Afremov
Rózsaszín bicikli
Rózsaszín bicikli
Ismeretlen
Santorini
Santorini
Sárga ruhás nő
Sárga ruhás nő
Sárga ruhás nő - 4 órás festés
Sárga ruhás nő - 4 órás festés
Sárkányok anyja
Sárkányok anyja
Sarki fény - világító festés
Sarki fény - világító festés
Scarlet
Scarlet
Sellő
Sellő
Séta a parkban
Séta a parkban
Leonid Afremov
Séta az esőben
Séta az esőben
Spániel
Spániel
Star Wars- Sötét nagyúr Van Gogh stílusában
Star Wars- Sötét nagyúr Van Gogh stílusában
Sugar Skull workshop
Sugar Skull workshop
Ismeretlen
Süncsalád
Süncsalád
Süni
Süni
Szabad festés
Szabad festés
Szabadság-szobor
Szabadság-szobor
Szafari
Szafari
Szarvas az erdőben
Szarvas az erdőben
Szarvasbőgés
Szarvasbőgés
Szarvasok
Szarvasok
Leonid Afremov
Szarvasok a naplementében
Szarvasok a naplementében
Szélmalom és tulipánok
Szélmalom és tulipánok
Szentjánosbogarak mágikus fénye-Világító festés
Szentjánosbogarak mágikus fénye-Világító festés
Szerelem fa
Szerelem fa
Szerelem taxi
Szerelem taxi
Szerelem világa
Szerelem világa
Szeretők II
Szeretők II
René Magritte
Színes koi pontyok
Színes koi pontyok
Színes pitypangok
Színes pitypangok
Színpompás ló
Színpompás ló
Szitakötők
Szitakötők
Szitakötők tánca
Szitakötők tánca
Szívek a homokban
Szívek a homokban
Tacsi
Tacsi
Találkozás Nessivel - világító festés
Találkozás Nessivel - világító festés
Táncoló balerina
Táncoló balerina
Tavasz a naplementében
Tavasz a naplementében
Tavasz bűvös illata
Tavasz bűvös illata
Tavaszi illat
Tavaszi illat
Tavaszi koszorú workshop
Tavaszi koszorú workshop
Tavaszi róka
Tavaszi róka
Tavaszi virágzás
Tavaszi virágzás
Távol-Kelet
Távol-Kelet
Teknősök- gyerekfestés (6-12 év)
Teknősök- gyerekfestés (6-12 év)
Tél
Tél
Leonid Afremov
Téli séta
Téli séta
Leonid Afremov
Tengerparti ház
Tengerparti ház
Tengerparti kilátás
Tengerparti kilátás
Tengerparti sétány
Tengerparti sétány
Titiana
Titiana
Titkos téli kert
Titkos téli kert
Tökkirály - világító festés
Tökkirály - világító festés
Tukán
Tukán
Napközi élményfestés
Tulipánok
Tulipánok
Tündérpor
Tündérpor
Tűz
Tűz
Tűzben izzó Hold - világító festés
Tűzben izzó Hold - világító festés
Tüzijáték
Tüzijáték
Tűzijáték a tó felett
Tűzijáték a tó felett
Tűzliliom és kolibri
Tűzliliom és kolibri
Univerzum- világító festés
Univerzum- világító festés
Úszó medúzák - világító festés
Úszó medúzák - világító festés
Út a rengetegben
Út a rengetegben
Űrtúra lufival
Űrtúra lufival
Ismeretlen
Űrutazás
Űrutazás
Üstökös
Üstökös
Varázs expressz
Varázs expressz
Varázslatos kis balerina - választható színnel
Varázslatos kis balerina - választható színnel
Varázslatos Tündérszárnyak
Varázslatos Tündérszárnyak
Varázspalota
Varázspalota
Váza tizenkét napraforgóval
Váza tizenkét napraforgóval
Van Gogh
Velence
Velence
Leonid Afremov
Vénusz
Vénusz
Ismeretlen
Vidám kismadarak
Vidám kismadarak
Világító kiscica
Világító kiscica
Világító teknőc
Világító teknőc
Virágcsokor
Virágcsokor
Virágok
Virágok
Virágom-virágom
Virágom-virágom
Virágos bicikli
Virágos bicikli
Vision
Vision
Vitorlás
Vitorlás
Leonid Afremov
Vízesés
Vízesés
Vízikígyók - arany festés
Vízikígyók - arany festés
Gustav Klimt
Vízililiom virágzás
Vízililiom virágzás
Claude Monet
Vízililiomok
Vízililiomok
Claude Monet
We can do it!
We can do it!
Yaquina Head-i világítótorony
Yaquina Head-i világítótorony
Zebrák
Zebrák
Victor Vasarely
1064 Izabella utca 91/a
1136 Pannónia u 30
4025 Piac utca 75 (Belső udvar)
9022 Pálffy u. 3-5 (Saru köz)
7633 Pécsi Kultúrális Központ, Fő utca 20.
Elkészítem!
Vízililiomok
Január
31
Péntek
18:00
8
Budapest
Párosan is megfesthető
Vízililiomok - Claude Monet Ár: 13 490 Ft
Helyszín: Budapest, 1136 Pannónia u 30
Elkészítem!
Vízililiomok
Február
15
Szombat
14:00
14
Budapest
Párosan is megfesthető
Vízililiomok - Claude Monet Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1064 Izabella utca 91/a
Elkészítem!
Vízililiomok
Február
27
Csütörtök
18:00
11
Budapest
Párosan is megfesthető
Vízililiomok - Claude Monet Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1136 Pannónia u 30
Inaktív festmény id: 498Inaktív festmény id: 500
Egyedi ajándékutalványok
Basic Valentin Nameday
Birthday
Légy kreatív az ajándékozásban is! Lepd meg szeretteid egyedi ajándékutalvánnyal!

Tedd személyessé saját üzeneteddel!